1. |
Ezer Év
04:57
|
|||
|
Csillagport visz a tavaszi szél
Soha nem vész el, ami benne él
Száz történet vele száll
Ahogy tompán szól egy kopott gitár
Fényes csillag, forró tűz
Ó, ez az mi ehhez a helyhez fűz
Vége tán, vagy jön még valami más?
Édes érzés, tompa kín,
Ó, miért erre visznek vágyaim?
Szívem erre, elmém arra vágy...
Válaszút előtt állok,
Most talán ráhibázok
Melyik út visz a boldogság felé...
Fájdalom és a könnyek, többé össze nem törnek
Ez az én életem, nem kérkedem,
Csak megyek a cél felé
Hóvihart hoz a téli szél
Csak a jég és hó ami benne él
Beteríti, ki benne áll
Fuss, hát most ezen életed áll
Elvesztél de én megtalállak,
Éles a szemem mint egy sasmadárnak
Karmaimból nincsen menekvés
Lecsapok és elragadlak
Hiába kiáltasz, meg nem hallhatnak
De cseppet sem kell félned többé már...
Válaszút előtt állok,
Most talán ráhibázok
Melyik út visz a boldogság felé...
Fájdalom és a könnyek, többé össze nem törnek
Ez az én életem, nem kérkedem,
Csak megyek a cél felé
Porfödte, kies forró táj
Itt nem él túl, aki csodára vár
Vakító fény szűrődik át
Én mégis várom inkább a csodát
Karjaimat széttárom,
Ez lesz talán a legszebb álmom
Érzem, ahogy belémkap a szél...
Mint egy gyilkos hurrikán
Ez a vég, vagy egy álom csupán?
Kérlek, mondd meg mit is tehetnék...
Szállok a széllel, mint egy falevél
Ó, elszáradok, ha több eső nem ér
Úszok az árral, mint egy liliom
Ó, évezredekig tart ez, jól tudom...
Ezer éve már, itt vagyok vétkesen
Mégis érzem azt, hogy létezem
Várok még, nincs bennem félelem
Várok rád, gyere velem!
Itt vagyok, mindig is itt leszek
Akkor is, ha néha elveszek...
Fájdalom, ó, mit tegyek
Add, hogy önmagam legyek!
|
||||
2. |
Jégvirág
06:47
|
|||
|
Hófödte táj...
Egy holló fagyott szárnnyal száll
Tarkopasz fák...
Rémálma valósággá vált
Amerre néz, csakis pusztaságot lát
Élelem nélkül várja a biztos halált
Hóvihar sűrűjében keresi a célját
Ily szörnyű telet eddig soha nem élt még át
Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melyből füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Ő lassan követi a rozsdás sínt...
Hófödte tér...
A körúton csak porhót fúj a szél
Szoborként néz...
Elfogadni még mindig nehéz
Az emberek alszanak még
Bár kinyithatná a varázsszelencét
Csak egy kívánság, mit kér
Hozzon élelmet a szél
Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melyből füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Ő lassan követi a rozsdás sínt...
Vörösen izzón, a távolból
Mint ragyogó tulipán
Feléledt tán a remény?
Íme egy kicsi lány
'Mondd, miért, ó miért állsz itt
Nagy, fekete madár?
Ha itt maradsz éhesen
Elragad a halál
De én majd megmentelek', szólt
S szaladt a kis leány
Majd vöröslő, szép ruhájában
Magokat hoz talán...
És száll, csak száll a téren át,
Hiába a hó és jég
Nem feledi sohasem azt
Ki megmentette életét
Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melyből füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Most újra kinyithatja szárnyait...
|
||||
3. |
Álomcsapda
06:58
|
|||
|
Ébredés egy sötét ágyon
Az új látomást várom
Odakint már nem süt a Hold
Jégeső veri fel a port
Álomra hajtanám fejem
De most nincs senki itt velem
Magam maradtam magamhoz
De az álom új kalandot hoz
Színvarázs, egy furcsa örvény
A valóságon túl nincs törvény
Vágyaim mint léggömb, szállnak fel...
(a képekkel)
Sárkány, ki a tüzet fújja
A képzeletnek szabad az útja
Biztonságban zuhanok tovább...
Ki az, ki engem vár?
A Földön talán még lehet pár
Ki az, ki tőlem fél?
Nem élhet az, aki nem remél
Álmaimnak útján élem életem
Emlékeim száguldoznak féktelen
Rabja lettem vágyaimnak úgy érzem
Álomcsapda lett börtönöm, végzetem...
Forrás, mely a létet képzi
Elszakadt, az utat nézi
Kitörne a valóságból
De megrémült a távolságtól
Lázálmok a hited képzik
S messziről kínodat nézik
Mindent eléd tár
E hamis valóság
Véletlen, vagy ügyes lépés?
Nem használ az üres nézés
A távolban összefolyik minden
Menekülnék, de belém mart
Egy kéz, és megzavart
S elmém által szült világban tart
Végtelenben, egy távoli angyal
Megszólít, egy tompa hanggal
Megfordulok, nyílik a szárnya
Nem tudom még, mi lesz az ára
Tündököl, mint százezer gyémánt
Úgy kezel, mint egy ócska képmást
"A valóság partján élsz
De szétesel, elveszel..."
Váratlanul eltűnnek a képek
Szobámban a világ újra ébred
Szeretnék visszatérni még
(...a szép emlék...)
Megindul újra az élet
Visszatér belém a lélek
De ma éjjel újabb látomás vár rám...
Ki az, ki engem vár?
A Földön talán még lehet pár
Ki az, ki tőlem fél?
Nem élhet az, aki nem remél
Álmaimnak útján élem életem
Emlékeim száguldoznak féktelen
Rabja lettem vágyaimnak úgy érzem
Álomcsapda lett börtönöm, végzetem...
|
||||
4. |
Vadon Rejteke
05:13
|
|||
|
Az óceán vizében
Hullámok torz tükrében
Látom emlékeim foszlányait
Egy élet áll mögöttem
Fényesen, tündöklően
De lépni kell, ideje távozni
A lángok kigyulladtak
Elvágva a sötét múltat
A holdsugár megtörik a vízen
A kürtök megszólalnak
Érzem, nincsen visszaút
Előttem áll egy mesés, hosszú út
Maradni nem lehet már
Eltűnt minden határ
Egy szebb jövőre vágyom
Igen, ez minden álmom
Vágyok a messzeségbe
A vadon rejtekébe
Nincsen semmi mi itt tart
Új lapra írok egy új dalt
Sötét van, alig látok
Azok is csupán álmok
A valóság gyorsan szertefoszlott
Világok, hegyek, völgyek
Bükkösök, öreg tölgyek
Egy új világ, mely lassan kitárul
De az új világ még távol
Pedig lelkem érte lángol
Nincs semmi, ami ehhez fogható
Elfog egy sötét érzés
De mostmár nincsen visszaút
Egy szív dobogása elhalkult, elhalkult...
Maradni nem lehet már
Eltűnt minden határ
Egy szebb jövőre vágyom
Igen, ez minden álmom
Vágyok a messzeségbe
A vadon rejtekébe
Nincsen semmi mi itt tart
Új lapra írok egy új dalt
|
||||
5. |
Csendes Káosz
03:34
|
|||
|
Öröm, szenvedés
gyors váltakozás
vágy, megvetés
néma hallgatás
A sok évet elpazarló ember
Ha tudná mi mindent tehetne
Élete kezében lehetne
Talán most már bátrabb lenne
Mondd, lelked mi nyomja?
Mitől lett oly nagy a súlya?
Sebek melyek be nem gyógyultak
A sors kezei megfordultak
Csend, és béke
Menny és pokol
A világnak vége
Mindenki tombol
Egyként ordít s kiabálna
Ha lenne valaki aki hallja
Új lény, mélyen elnyomva benned
Talán észre kellett volna venned
Mondd, lelked mi nyomja?
Mitől lett oly nagy a súlya?
Sebek melyek be nem gyógyultak
A sors kezei megfordultak
Sok tett, mi nem sajátod
Ez lett az összes barátod?
Te vagy mind, hiába sírsz
Hát küzdj ellene, míg lépni bírsz!
|
||||
6. |
Elveszett Lelkek
04:05
|
|||
|
Egy ködös nap volt október végén
Mikor a távolban feltűnt egy kék fény
Egy öreg várból hol emberek éltek
De elpusztították e menedéket
Névtelen emberek, kik úgy éltek
Boldogan, csendben semmitől nem féltek
Nem láttak semmit, csúnyát vagy szépet
A semmiből hozták rájuk a szörnyű véget
Álmok, vágyak, éles tárgyak
Szégyen, könnyek égett házak
Nem tettek semmit, de ez lett a sorsuk
Ez lett a vég számukra, a kocka fordult
Pedig ők igazán semmit se tettek
Az élet volt a bűnük, melyben elvesztek
Számos legenda kering most róluk
Melyekből ezeket mi mind megtudtuk
De a fény, mely a semmiből előtört
Újjáélesztettee ezt a mondakört
Hát... ez lett a vég...
elért a sors...
lángol az ég...
Bár... talán lesz még...
egy új kezdet
és egy új vég...
|
||||
7. |
Vérmocsár
04:32
|
|||
|
Végtelen messzeségben
Fátyolos szendergésben
Ködös folyónak partja
Hol fűnek sincs már sarja
A folyóvíz vöröslik
Bosszúnak vére folyt itt
Ártatlan áldozatnak
Elbújni már nem tudtak
Ez a hely egy átkozott verem
Itt többé semmi nem terem
Ez a nap az áldás napja
Ordít az éjnek hangja
Egy zöld szempár
Mint rámtekint
Álmatlan éjszakában
Elviszi a kínt
Vérző könnycsepp
A földön loccsan szét
Megfognám, de nem érem el
A két kezét
Puszta létével töri meg a fényt
Itthagyja az elveszett reményt
Fájdalma örök, mégis él
S míg él, szüntelenül remél
Ez a hely egy átkozott verem
Itt többé semmi nem terem
Ez a nap az áldás napja
Ordít az éjnek hangja
Tűzeső száll
Itt a halál
Kegyvesztett lény
Ó, jöjj hát fény
Égő romok mindenhol
Félelmetes harag forr
Életlen fegyverrel megvág
És otthagy - viszlát világ!
Ez a hely egy átkozott verem
Itt többé semmi nem terem
Ez a nap az áldás napja
Ordít az éjnek hangja
A szempár most üresen
néz le rám
Nem veszt sem éjszakát már
sem több varázst
Messzi emlék
Csupán ez már
De soha nem felejtem
Ez a Vérmocsár
Puszta létével töri meg a fényt
Itthagyja az elveszett reményt
Fájdalma örök, mégis él
S míg él, szüntelenül remél
Elpusztít minden jóakarót
Eldob minden földi jót
Vérmocsár ez, egy álnok gaz
Itt többé semmi sem igaz
|
||||
8. |
Emlékmás
04:42
|
|||
|
Fekete éj, szakadó eső
A félsz bennem egyre jobban nő
Hova menjek, mi lesz így velem?
Kitagadott a saját életem
Képek a falakon, képek magadon
Mi ez a nagy riadalom?
Vágyott szerepek, most még lehetek
Az, aki én magam voltam
Bárki is lettél
Nem számít, mit tettél
Nincs lét, mit szemmel láss
Én még élek, de az emlék más
Nappalokból most
éjjelek lettek
A fény felváltja
a sötétséget
Mint bábu úgy éltem napjaimat
Nem nézve soha azt, mi foglalkoztat
Pengeélen táncolunk
Így könnyen elbukunk
Viszlát fegyelem, nem kell kegyelem
Éljünk, mint egy fejedelem!
Elszáll ami lég, bánat felemészt
Mégis kaptam egy újabb esélyt
Bárki is lettél
Nem számít, mit tettél
Nincs lét, mit szemmel láss
Én még élek, de az emlék más
Nappalokból most
éjjelek lettek
A Nap felváltja
a sötétséget
Elmúlt az éj, nincsen több eső
Az éjszaka múltával nappal jő
Bár a víz most még áll
A Nappal majd az is felszáll
Kétes szerepek, melyben lehetek
Más dönt, hogy ki legyek
Ennyit tehetek, éltem eleget
Magány ellen még mit tehetek?
Bárki is lettél
Nem számít, mit tettél
Nincs lét, mit szemmel láss
Én még élek, de az emlék más
Nappalokból most
éjjelek lettek
Egy arc felváltja
A reménytelenséget
|
||||
9. |
Megtört Álom
03:26
|
|||
10. |
Farkaskönny
04:46
|
|||
|
A végtelen szirteken
Egy magányos farkas áll éhesen
Itt maradt, mert elszaladt
Az otthonától végleg elszakadt
Csak önmagában bízhat, mindenki elhagyta
Egy zord ölelés, mi maradt az útra
"Többé vissza ne térj", ezt hagyta rá,
Akiért nemrég az életét adta
Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok
Kapott sok szépet, olyat, mit soha nem remélt
Mégis kiűzték belőle a tüzes szenvedélyt
S amint a Nap letűnt a horizonton
Újat keres abból, mit úgy hívnak, 'otthon'
Rég volt már, egy messzeség
Mikor megismerte kedvesét
Dolgozott, csak érte élt
Mindent megadott neki, mit kért
De viharfelhők jöttek, elmúlt a forróság,
Mi összekötötte az ifjú párt
Ő mindent megtett volna, életét adva
De ki lett adva az útja
Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok
Vágy... a széllel száll
Nincs több határ
Nincs más az létben, mi eltörli könnyét
Egyedül tölti az összes estét
S mikor csak ül és a Holdat nézi
A fényben felfedezni kedvesét véli
Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok.
|
||||
11. |
Búcsúszó
05:03
|
|||
|
Váratlan emlékképek, távoli, régi múlt
A régi történet már nem mozdul, vízbe fúlt
Szeretnék hinni még, bár ez most nehéz lesz
Eltenném emlékbe, de te már nem segítesz
Szeretném azt mondani, "örülök, ennyi volt"
S lazán elfeküdni, mint papíron a tintafolt
De az érzés tovább mérgez, fájdalmas, nehéz így
A távolból többé senki sem hív
Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövő a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még
Tudom, elfelejtetted, milyen is volt az ég
Amikor együtt mentünk, s vártuk az éj szelét
Számomra talán sok is, számodra kevés volt
Bárcsak újra élném azt az ősi kort
Végtelen hosszú ösvény, azt hittem, azon jársz
De soha nem érted el, a fényes, nagy tisztást
Pedig én ott vártam rád, s figyeltem szüntelen
Nem tudtam akkor sem, mi az a félelem
Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövő a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még
Itthagyok mindent, elmegyek én
Nincs többé bűn és nincs erény
Vége a dalnak, vén utazó
Ez lett hát a búcsúszó
Nem vágytam semmi többre, nem kértem semmi mást
Csak bűnös sorsainkra egy új feloldozást
Így lett a végtelen büszkeségből szerénység
Vártam egy semmiségre, de nem jött a segítség
Remélem azért egyszer meglátogatsz engem
S meghallgatod mindazt, mit ez idő alatt tettem
Döntsük le együtt az elmúlt idő falait
Mert én még itt vagyok, még ha te nem is vagy itt
Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövő a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még
Itthagyok mindent, elmegyek én
Nincs többé bűn és nincs erény
Vége a dalnak, vén utazó
Ez lett hát a búcsúszó.
|
||||
12. |
Misanthropia
10:12
|
|||
|
Fájdalom, keserű magány
Végtelen gyilkos homály
Kietlen poros úton jár
Egyszer majd önmagára talál
Két hegycsúcs közt a fellegvár
A sóhaj sem visszhangzik már
Vérző szív, és egy sápadt arc
Ez volt az utolsó... harc!
Csillogó szempár, mi lelkembe néz
Két kósza könnycsepp, ennyi az egész
Talán a véletlen, talán a kegyetlen világ...
(vette el azt az érzést, ami mindig sorára vár)
Talán a képzelet, talán egy nem létező száj
(mondta el, hogy mit érezzek, amitől kevésbé fáj)
Talán a létezés, talán, hogy érzem azt, hogy ég
(ég és föld, amit érzek s mit érzek, hogy érezhetnék)
Ne várd el tőlem azt, hogy ellenség légy
Várnék még, de ennyi most már tényleg elég
Két hegycsúcs közt a fellegvár
A sóhaj sem visszhangzik már
Vérző szív, és egy sápadt arc
Ez volt az utolsó harc!
Zöld falevél, fújja a szél
Egymaga jár és kél
Száz kicsi dallam, száz üres szó
Mindig ugyanaz mégsem jó
Egy kopott téglafal
Vár volt talán, vagy csak őrzi a testet
Erdő sötét árnyai
Védő kart nyújtanak, átölelik a lelket
Kívül az ember, belül csak egy gyermek
Mindkettő úgy tesz, mintha másik lenne
Egyik a falon kívül, másik a falon belül vár
Hogy mire, az neki is talány...
Álmok szigetén, felhők peremén
Ringó képek
Szállok sebesen, mégis kevesen
Érzik a véget
Őrök hadai, város falain
Fegyvert fognak
Kormos menedék, szálló lövedék
Nem léteznek...
Egyszarvúk és vámpírok közt
Csillogó réteken látom e
Tündérföldről szóló mesét még..
De ennyi elég!
Szív... amit földhöz csaptak
Lét... amit eltiportak
Dal... ami nem szól többé már...
Vár... ami összeomlott
Kép... amit foltot hagy
Az érzés, mely messze száll...
Vég nélkül azt kérdem, miért?
Nincs szív, hát nincs veszteség
Kezdet a fájdalmas vég
Utolsó zord ölelés...
|
||||
13. |
Jégvirág (orchestral)
06:47
|
|||
|
Hófödte táj...
Egy holló fagyott szárnnyal száll
Tarkopasz fák...
Rémálma valósággá vált
Amerre néz, csakis pusztaságot lát
Élelem nélkül várja a biztos halált
Hóvihar sűrűjében keresi a célját
Ily szörnyű telet eddig soha nem élt még át
Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melyből füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Ő lassan követi a rozsdás sínt...
Hófödte tér...
A körúton csak porhót fúj a szél
Szoborként néz...
Elfogadni még mindig nehéz
Az emberek alszanak még
Bár kinyithatná a varázsszelencét
Csak egy kívánság, mit kér
Hozzon élelmet a szél
Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melyből füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Ő lassan követi a rozsdás sínt...
Vörösen izzón, a távolból
Mint ragyogó tulipán
Feléledt tán a remény?
Íme egy kicsi lány
'Mondd, miért, ó miért állsz itt
Nagy, fekete madár?
Ha itt maradsz éhesen
Elragad a halál
De én majd megmentelek', szólt
S szaladt a kis leány
Majd vöröslő, szép ruhájában
Magokat hoz talán...
És száll, csak száll a téren át,
Hiába a hó és jég
Nem feledi sohasem azt
Ki megmentette életét
Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melyből füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Most újra kinyithatja szárnyait...
|
||||
If you like Obsidian Shell, you may also like:
THE SHAPE
by DANCE WITH THE DEAD
supported by 4 fans who also own “Elysia”
Like a fast paced horror movie with guitars. Except you never want it to end. Until maybe their next album comes out.
go to album
B-Sides: Volume 1
by DANCE WITH THE DEAD
supported by 4 fans who also own “Elysia”
Killer album. A coworker turned me on to this album after I had asked him about it. Really dig the music. Favorite track: Blood Moon
go to album
The Uncertain Hour
by Graveshadow
featured on Bandcamp Radio Aug 5, 2022
go to album
Sundered
by Where The Waves Are Born
Scalding metalcore from Spain, “Where the Waves Are Born” swings from clean to growled vocals over blindingly intricate fretwork.
go to album
featured on Bandcamp Radio Mar 5, 2021
go to album
Pareidolia (deluxe edition)
by Demon Lung
Big, lurching stoner doom from Demon Lung, “Pareidolia” is a potent collision of 400-ton riffs and searing vocals.
go to album
Wind, Breeze, or Breath
by STARER
Another scorcher from the phenomenal one-man black metal outfit STARER, with mind-flaying riffs and eerie tremolo-picked melodies.
go to album
